Egy igazolvány a XIX. századból

Mária Terézia császárnő 1770-ben hozott rendeletében meghatározta, ki lehet kintornás. Ez a rendelet hozzájárult ahhoz, hogy külön mesterséggé váljon az utcai zenélés. Ebben az időben a monarchia sok háborút viselt. A harcokból megszámlálhatatlanul kerültek ki rokkant, nyomorék emberek. Mária Terézia a háborús sérülteknek, hadirokkantaknak tette lehetővé az utcai zenélés, mulattatás e módját. Aki fél lábát elveszítette vagy vak volt, esetleg csak fél kézzel rendelkezett, megkaphatta az engedélyt "hogy azzal a maga és családja megélhetését biztosítsa". Ausztriában ebben az időben évente több, mint 800 engedély került kiadásra, de a magyar fővárosban is az 1840-es évekre 240-250 kintornás engedélyt adtak ki évente. Ekkorra már minden megyében szabályozták az utcai koldulást és zenélét - köztük a kintornázást is. Az alábbi igazolványt (hivatalos megnevezéssel: igazolási jegyet) 1882-ben, azaz több mint 130 éve állították ki a lébényszentmiklósi (ma Mosonszentmiklós) Paupie Ignácz részére. A másik Igazolási jeggyel szemben ez az osztrák területen is használható volt, ezért németül is szerepelnek benne az adatok. A különleges és ritka vezetéknév francia származásra utal. Tény, hogy ezekben az évtizedekben (egészen az I. világháborúig) a magyarországi kintornások jelentős része olasz vagy francia származású volt. A tulajdonosának adatai mellett fontos kitételként az első oldalán ott a felirat: "Érvényes egy évre". (a kis képekre kattintva az oldalak nagyobb méretben is megtekinthetők)

1. oldal Vezeték és mellékneve: Paupie Ignácz Rangja, foglalkozása: kintornás Werklner Lakhelye: L.Sztmiklós Kora: 1810 szül. geb(oren) Dátum: M.Óvár 1882.ápr.10. Aláírás: Soós (vagy Koós) szolgabíró 2.oldal Személyleírás: Termete: közép mittel Arca: hosszas (olvashatatlan) Haja: ősz graute Szeme: szürkés (olvashatatlan) Szája: rendes prop. Orra: (olvashatatlan) Különös ismertető jelei: nincs keinen