|
Mária Terézia császárnő 1770-ben hozott rendeletében meghatározta, ki lehet kintornás.
Ez a rendelet hozzájárult ahhoz, hogy külön mesterséggé váljon az utcai zenélés. Ebben az időben a monarchia sok háborút viselt.
A harcokból megszámlálhatatlanul kerültek ki rokkant, nyomorék emberek. Mária Terézia a háborús sérülteknek, hadirokkantaknak tette lehetővé az utcai zenélés, mulattatás e módját.
Aki fél lábát elveszítette vagy vak volt, esetleg csak fél kézzel rendelkezett, megkaphatta az engedélyt "hogy azzal a maga és családja megélhetését biztosítsa".
Ausztriában ebben az időben évente több, mint 800 engedély került kiadásra, de a magyar fővárosban is az 1840-es évekre 240-250 kintornás engedélyt adtak ki évente.
Ekkorra már minden megyében szabályozták az utcai koldulást és zenélét - köztük a kintornázást is.
Az alábbi igazolványt (hivatalos megnevezéssel: igazolási jegyet) 1882-ben, azaz több mint 130 éve állították ki a lébényszentmiklósi (ma Mosonszentmiklós) Paupie Ignácz részére. A másik Igazolási jeggyel szemben ez az osztrák területen is használható volt, ezért németül is szerepelnek benne az adatok.
A különleges és ritka vezetéknév francia származásra utal. Tény, hogy ezekben az évtizedekben (egészen az I. világháborúig) a magyarországi kintornások jelentős része olasz vagy francia származású volt.
A tulajdonosának adatai mellett fontos kitételként az első oldalán ott a felirat: "Érvényes egy évre".
(a kis képekre kattintva az oldalak nagyobb méretben is megtekinthetők)
|
|
És még egy érdekesség:
|