APA VARÁZSLATOS ZENEDOBOZA

 

Számtalan zeneszerkezet, zenedoboz megfordult már a kezeim között. Voltak közöttük különlegesek, egyszerűbbek, bonyolultabbak is. Mindig öröm, ha sikerül rendbehozni, működővé tenni őket.

 

Korábban írtam arról, hogy az igazán jóleső érzés akkor fog el, amikor olyan, mindenki által ismert, madzaggal felhúzható kis zenélőkéket sikerül megjavítanom, amelyek kisgyermekek kedvencei – és ha újra működnek, nekik szereznek örömet. De most egy olyan darabról szeretnék mesélni, amely egészen különleges. Maga a zenedoboz is az – de még inkább a hozzá kapcsolódó történet, amit a család engedélyével teszek közzé.

 

A dobozt az 1960-as években kapta az egyik dunántúli nagyváros zeneiskolájának tanára, egyben karnagya. Abban az időben ritka volt az ilyen, ugyanis svájci gyártmányú zeneszerkezet volt benne, ami akkor zenélt, ha felnyitották a doboz tetejét.

 

A karnagy családja nagy volt: nyolc gyermeke született.

Amikor ő elhunyt, a zenedoboz az édesanyára maradt. Ő pedig szerette volna, ha a gyermekeik mindig emlékeznek a papára – és ennek egy egészen különleges módját gondolta ki… amiben fontos szerepet kapott a zenedoboz is.  Írt egy levelet gyermekeinek.

 

           

 

 

A szerkezetet megjavítottam…

Idén ősszel összegyűltek a családtagok. A legidősebb nővérem Ági, aki már 83 éves, egy pár szót szólt az összejövetel elején, őnála volt már a doboz, ami tőle a szeptemberben 80 éves Zsikéhez került.  Két fiútestvér halála miatt a sorrend kicsit változott. A testvérek úgy döntöttek, hogy idősek lévén, ezentúl a 75 évet is beleveszik az  átadás sorrendjébe.

És a kis darab újra elindult vándorútjára ahogyan azt édesanyjuk kérte.  Azt hiszem, ennél szebb emlék, ajándék nem maradhat egy apa után.

Boldog vagyok, hogy közreműködhettem az örömszerzésben…

 

És néhány fotó a gyermekekről, a zenedobozról.